HAJDUSZOBOSZLO
A város az Alföld szívében helyezkedik el, 202 kilométerre Budapesttől és 21 kilométerre Debrecentől. A hajdúszoboszlói termálgyógyfürdő, 1100 méter mélyről feltörő termál vize miatt vált felbecsülhetetlen kincsévé az egész országnak 1925-ben, azóta milliók keresték fel gyógyulás vagy kikapcsolódás céljából. A turistákat a múzeumok, történelmi nevezetességek mellett színvonalas programok várják. Emellett a város kiváló kiinduló pont azok számára, akik szeretnék felfedezni az ország csodálatos észak-keleti részét.A gyógyfürdő egy csodálatos harminchektáros parkban található, ahol nem csak a gyógyulást keresők lelik meg az enyhülést adó gyógyvizet, de a szórakozásra vágyókat is megannyi medence várja. Strandon versenyuszodák, hullám- és pezsgőfürdő valamint különleges medencék várják az összes korosztályt.
A 2000 nyarán nyitott Magyarország első Aquaparkja, mely felejthetetlen élményeket nyújt az oda látogatók számára. 2002-ben az Aquapark kinőtte magát ezért a területet duplájára növelték és új szolgáltatásokkal bővítették ki.
A város több rendezvénynek ad otthont így a Hajdúszoboszlói Nyárnak, Hajdúszoboszlói Lovas Napoknak, mely a régi lovas hagyományokat idézi fel, és minden szezonban rendeznek két-három Fürdőbált is.
Debreceni Virágkarnevál és Karneváli Hét
A debreceni virágkarnevál páratlan Európában és a magyarországi Szent István és az új kenyér ünnepi, augusztus 20-ai rendezvénysorozatok közül is kiemelkedő. Ekkor a városba 500 ezer ember érkezik, hogy megtekintse a város mintegy 5 kilométer hosszú szakaszán felvonuló látványos virágkompozíciókat és ünnepi menetet. A virágos kocsikhoz akár 3 millió virágszálat is felhasználhatnak.A Virágkarnevál és Karneváli Hét keretében Debrecenben népművészeti kiállítást és vásárt, szabadtéri virágkiállítást, virágkötészeti kiállítást és vásárt valamint folklórdélutánt szerveznek az ide látogatók számára.
AQUAPARK
Hajdúszoboszlón építették fel 2000-ben Magyarország első élményfürdőjét, mely egész nyáron várja vendégeit. Az Aquaparkban kilenc különböző típusú 12 méter magasból induló csúszda áll a csobbanás szerelmesei rendelkezésére. Úszógumival igénybe vehető négypályás „Kamikáze”, „Őrült folyó”, „Feketelyuk” fantázia nevű csúszdákon az egész család felejthetetlen élményeket szerezhet.A gyerekek számára külön medencék állnak rendelkezésre, életnagyságú elefánttal és vízi játékokkal, tengerparti csobogókkal. Ezenkívül, a fajátszótéren megannyi játék várja az apróságokat.
Az Aquaparkot 2002-ben kibővítették a kétszeresére, követve a vendégek igényeit. 3 új csúszdát építettek, melyekkel immár 1 kilométernyi csúszda felület áll rendelkezésre.
Az 1 hektáros területen fekvő csúszdapark a strand mögötti részen található, ahová 2 órás és egész napos jegy váltható.
